Simon Márton: Entrée in türkis

Az eper kártevőit például aszerint csoportosítjuk,

hogy a növény mely részét támadják meg,

életének milyen fázisában, milyen súlyú

következményekkel. Gyökérzet, levélzet, termés

vagy virág. A szakirodalom terjedelmes része

foglalkozik a tavasszal, ami a legveszélyesebb.

A túléléshez fenntartások és tapasztalat egyaránt

szükségesek, a különböző vegyszerek használatakor

fontos pontosan felmérni, mi nyerhető és veszíthető.

Felismerésnek itt helye nincs, a legjobb, ha nem jut

eszünkbe semmi, eleve nem. Tartsunk távolságot

a langyos széltől délutánonként. Nem szempont.

A legjobb, ha rágyújtunk még egyre, vagy nem,
ez egyéni ízlés kérdése, de alkalmanként mégis jobb

rágyújtani, bár amúgy mindegy, annyira mindegy,

milyen utakon értünk el ide, milyen felhők közt,
mi esik most és milyen irányba,
hogy nem ismer magára az ember a csapadékban –

mindegy vagy nagy nevetség, így a szakirodalom.

Mert ez, amit a nevek elvétenek, de a szél megtalál,

már itt van, és olyankor nincs mit tenni,

legföljebb, ha kijön a fürdőszobából, elmondani neki,

hogy valami tegnap óta eszeget csöndesen
a mellkasunkból. De ilyenkor persze nem jön ki,

csak áll az őz a tükör előtt,
és nézi,

Die Erdbeer-Schädlinge unterscheiden wir

nach dem Teil der Pflanze, den sie angreifen,

in welcher Phase des Wachstums und mit welchen

Konsequenzen. Wurzelsystem, Laub, Frucht

oder Blüte. Ein Großteil der Fachliteratur beschäftigt sich

mit dem Frühling, der ist am gefährlichsten.

Skepsis und Erfahrung sind gleichermaßen notwendig

fürs Überleben; bei der Anwendung von Chemikalien

ist es wichtig, Gewinne und Verluste abzuwägen.

Es geht nicht um neue Erkenntnisse, am besten,

wir denken von vornerein an gar nichts. Schutz

vor einer leichten Brise am Nachmittag. Kein Thema.

Besser, wir rauchen noch eine, oder auch nicht,

das muss jeder selber wissen, aber manchmal ist es besser,

eine zu rauchen, obwohl es völlig egal ist, völlig egal,

woher wir gekommen sind, durch welche Wolken,

was gerade aus ihnen fällt und wohin, und ob

der Mensch sich im Niederschlag wiedererkennt oder nicht.

Völlig egal oder lächerlich – so sagt die Fachliteratur.

Was die Namen verfehlen, der Wind aber findet,

ist schon hier, da lässt sich nichts dran ändern,

dass etwas seit gestern friedlich aus unserem Brustkorb

frisst. Aber ausgerechnet dann kommt es nicht heraus,

das Reh steht die ganze Zeit nur vor dem Spiegel,

und beobachtet,

beobachtet, was auch immer das bedeuten mag, sich selbst.

Übersicht der Beiträge »